Nehéz megítélni, hogy élet-halál helyzetben megmentenénk-e egy állatot. Azok, akik ezt teszik, mindenképpen megérdemlik a „hős” címet.
Don Chatten két kutyáját sétáltatta Buffalóban, New York államban, egy csípős hideg estén. Séta közben egy nő megkérdezte tőle, hogy tudna-e segíteni neki megtalálni a kiskutyáját.
Egy pillanatig sem habozott, és amikor végre megtalálta a kis négylábú barátját, rájött, hogy veszélyben van, és magának Donnak is gyorsan kellett cselekednie.
A kutya nyilvánvalóan beszakadt az Elliott Creek Parkban lévő tó vékony jégrétegébe, és a férfi tudta, hogy sietnie kell, hogy megmentse, mielőtt túl késő lenne.
Mint a WKBW News beszámolt róla, Don hívta a rendőrséget, de aggódott, hogy túl sokáig tartana, ezért neki kellett megmentenie a kutyát.
Először megpróbált óvatosan átmászni a jégen, de hamarosan derékig beleesett a jeges vízbe.
„Tudtam, hogy nem igazán mély az a terület, mert gyerekkoromban sokat jártam itt” – mondta később Don.
Kihúzta a reszkető és nyüszítő kutyát a fagyos vízből, és azonnal az állatorvoshoz vitte.
A WKBW TV egy angol nyelvű videóban számolt be Donról és hőstetteiről:
Oszd meg ezt a történetet, hogy megmutasd Don, a kutyamentőnek a tiszteletet, amit megérdemel!
Köszönjük a csodálatos erőfeszítéseidet, Don!
Megosztásokat köszönöm