Amikor egy nő teherbe esik, különböző érzelmek jelenhetnek meg az életében. Öröm, félelem és aggodalom egyszerre, de általában az öröm az az érzelem, ami felülkerekedik.
Sara Heller és Chris Eidam életében azonban a terhesség valami egészen mást hozott. Egy ultrahangvizsgálat során kiderült, hogy a pár gyermeke szájpadlássérülésekkel fog születni.
Azt is megtudták, hogy a kisfiúnak egy nagyon hosszú nyitott seb van a szája és a szájpadlása mentén.
-Az orvosok megkérdezték, hogy meg akarjuk-e tartani a babát – mondta Chris Eidam az Omaha Newsnak.
Az anya számára azonban egyértelmű volt, hogy nem fogja megszakítani a terhességet.
Már tudta, hogy megműtteti a babát, hogy a rendellenesség ne okozzon neki gondot. Aztán megszületett a kis Brody, aki csak örömet hozott a pár életébe. Még a Facebookra is feltettek róla néhány képet, annyira mosolygott. Az anyuka azonban nem volt felkészülve a kommentekre.
Sokan írtak gyűlölködő kommenteket a kisfiúról, sőt, valaki még nyíltan meg is kérdezte őt:
- Mi történt a kisfiad arcával?
A kisfiú még csak három hónapos volt, de máris csúfolták.
A szülők ezután leültek, és megbeszélték, hogyan tovább. Továbbra is keresték a legjobb módját annak, hogyan segíthetnének a kisfiukon.
Arra is rájöttek, hogy nem mindenki érti meg a problémájukat, és nem mindenkit érdekel, hogy a kis Brody miért néz ki úgy, ahogy született.
Egy nap meglepő dolog történt. Egy étteremben ültek.
Vacsora után a pincér odajött hozzájuk, és átnyújtott nekik egy szalvétába csomagolt ajándékot, amit az egyik vendég küldött.
A papíron 250 ezer dollárnyi pénz volt, és egy üzenet: „Az Ön gyönyörű gyermekének”.
Az édesanya igazán meghatódott, az emberekbe vetett hite helyreállt. A pénzt egy műtétre fordították, és a kisfiú arca most már teljesen másképp néz ki.
Egy idegen ajándékának hatása.
Ahelyett, hogy elítéljük egymást, segítsünk egymásnak.
Tavaly a kisfiú átesett egy műtéten, és most már felnőtt. Bár valószínűleg még néhány műtéten át kell esnie, most már boldog és elégedett.
Úgy érzem, Sara és Chris inspiráltak, nem is beszélve a kis Brodyról.
Mondd el a véleményed, és oszd meg ezt a történetet barátaiddal. Talán inspirálja őket, és feldobja a napjukat.