Amikor a tanár szava szent, és sérthetetlen volt

Oszd meg ismerőseiddel

A hatvanas-hetvenes évekig a tanító, vagy tanár – ha kimondott valamit, akkor az úgy volt. Gyermek, szülő előtt egyaránt.

Nem volt apelláta, de nem is gondolkodott el rajta senki, hogy lehetne…

Ekkor már sok családban a gyerek “egyenrangúként” nevelkedett, ettől függetlenül valahogy tudta, érezte, hogy a szülő szava szent.
Persze voltak kilengések, próbálkozások, de az vagy így, vagy úgy le lett állítva. Büntivel. Akkoriban még nem volt tilos a pofon, de sok szülő már nem élt vele.

Van, volt rengeteg más módja a “kordában tartásnak”. Zsebpénzcsökkentés, tévézés csak mesére korlátozva, és a többi.
És mivel a szülő szava szent volt, ezért aztán ha ő azt mondta, hogy a tanár szava szent, akkor azt kétségbe vonni nem lehetett.
De minek is?

Ekkor már tilos volt az iskolákban a fizikai fenyítés, egyes helyeken előfordult még – akár a szülők is támogatták – de a jobb, menőbb iskolákban már nyomát sem lehetett fellelni.

Persze ekkoriban is volt olyan tanár, akit nem szerettünk. És miért? Mert nem éreztük a valódi odafigyelést, hogy tényleg érdekli, hogy mi van velünk, hogy haladunk, hogy név szerint minket lát a naplóban, nem pedig az anyakönyvi számot, akinek x anyagot határidőbe a fejébe kell verni.
És tudtuk, hogy az a tanár, akit szeretünk, – nyilván kölcsönös volt – az képes bármire, hogy kihozza belőlünk a maximumot. Korrepetálás – nem anyagi alapon – szülővel konzultálás, családi látogatás – és mivel ezek azért nem voltak olyan nagy élmények – jó volt megúszni.
Ezért amennyire csak bírtunk teljesítettünk.

És ha valami mégsem ment rendjén, és jött a “beírás” (alsóban még így hívták), később az osztályfőnöki, akkor nem azt mondtuk otthon, hogy “az a hülye tanár már megint nem száll rólunk”, hanem hogy hoztam egy beírást.
Aztán a szülő elolvasta, megcsóválta a fejét és azt mondta: Ejnye gyermekem! Nem szégyelled magad? Szerencsétlen tanár mindent megtesz érted, Te meg így hálálod meg!

Foglald jóba magad!

– A lényeg, hogy a tanár mellé állt, nem adott alánk lovat…
Az más kérdés, hogy lehet másnap felment az iskolába, és négyszemközt megtárgyalták az “ügyet”, de a tanár szava akkor is áthághatatlan maradt…

Fotó/Fortepan/Szalay Zoltán

Megosztásokat köszönöm

forrás: retroanzix