Barack süti NAGYON FINOM!!
ÉLETEM ELSŐ BARACKJAI, amik ráadásul, Gluténmentesek is!!
Kislány korom óta imádom, emlékszem, lakodalmakban, fúlra ettem magam vele!!
Elkészítés :
20 dkg puha vajat, 25 dkg porcukorral kikeverünk. Adjunk hozzá 1 egész tojást, 1,5 dl tejet, és 8 dkg lisztet, amiben előzőleg 2 teáskanál sütőport elkevertünk. Ezt a folyékony masszát 1 óráig szobahőmérsékleten pihentessük.
Utána keverjünk hozzá 70 dkg lisztet, ( GM, Mester süteménylisztet használtam ) és kézzel dolgozzuk össze, gyúrjuk tésztává. Gömbölygessünk kicsi golyókat a tésztából, és sütőpapíros tepsin, forró sütőben süssük világossárgára. A golyókat sütés előtt egy kissé lelapítottam. Nagyon vigyázzunk, hogy a golyókat nem süssük túl, mert különben száraz lesz a süti. Éppen csak színt kell kapnia sütéskor.
Ezután a sütőből kivéve, még melegen egy késsel vagy kávéskanállal vájjuk ki a félgömbök közepét.
A töltelékhez egy fémedényben 20 dkg vajat gőz fölött, 3 egész tojással, és 6 dkg cukorral krémmé főzünk. Adjuk hozzá a kivájt félgömbök közepét, ízlés szerint rumot, és egy púpos evőkanál baracklekvárt. Színezzük meg kakaóporral. Töltsük meg a félgömböket, és illesszük őket össze.
A színezéshez piros, és zöld színű ételfestéket egy kevés langyos vízben feloldjuk, és ecsettel fessük be a barackok egyik oldalát pirosra, és azonnal forgassuk bele kristálycukorba. Majd ezután a másik felét zöld színűre, és szintén cukorba.
Néhány tipp : a félgömbök kivájását fontos, hogy még melegen végezzük el!
Megosztásokat köszönöm
Szepesi Ági receptje