Ahogy készítettem:
Először a gombócok alapanyagát készítem el:
½ kg sertésmájat finomra ledarálok. Közbe a darálóba dobok egy nagy fej vöröshagymát, 3 gerezd fokhagymát, 1 csokor petrezselyemzöldet, a végén 1 db vízbe áztatott és jól kifacsart zsemlét, ami a maradék májat is kihozza a darálóból.
Összekeverem és ízesítem sóval, borssal ízlés szerint. A masszához adok 10 dkg zsemlemorzsát, 8 dkg búzadarát és 1 egész tojást is beleütök. Az egészet jól kikeverem és 1óra hosszára a hűtőbe teszem.
Addig, amíg ez a hűtőben van, elkészítem a levest:
20 dkg sárgarépát, 10 dkg fehérrépát, 10 dkg karalábét meghámozok és aprítok. Használok még 4db zellerszárat, 10 dkg fagyasztott borsót, egy csokor petrezselyemzöldet és egy közepes fej vöröshagymát, ezeket is apróra vágom.
½ dl olívaolajon először megpirítom a sárgarépát (így megtartja a színét és az ízét is jobban kiadja).
Amikor szépen megpirult, az apró kockákra vágott vöröshagymát adom hozzá és 2-3 percig együtt párolom. Utána beleteszem a fehérrépát, karalábét, zellerszárat és ezzel dinsztelem tovább még 5 percig. Fűszerezem sóval, borssal, 1 mokkáskanál kurkumával és 1 teáskanál tárkonnyal. Felengedem 2,5 l vízzel és főzöm a benne lévők puhulásáig. A zöldborsót és petrezselyemzöldet csak közvetlenül a gombócok belehelyezése előtt adom a leveshez, mert ezeknek elég annyi főzésidő, ami alatt a gombóc megfő.
Amikor a zöldségek már puhák, készítek egy nagyon vékony magyaros rántást. 1 evőkanál olívaolajon megpirítok 1 púpos evőkanál lisztet,1 gerezd zúzott fokhagymát, majd a tűzről levéve adok hozzá 1 csapott evőkanál fűszerpaprikát. Alaposan összekeverem, felengedem 5 dl hideg vízzel és simára, csomómentesre keverem habverővel. Ha elkészült beleöntöm a levesbe.
Előveszem a májat és vizes kézzel gombócokat formázok belőle. Én kb. 3 cm átmérőjű gombócokat készítettem, ami főzéskor a benne lévő búzadara hatására a duplájára dagad.
Most teszem a levesbe a zöldborsót és aprított petrezselyemzöldet, majd az elkészített gombócokat is belehelyezem. 15-20 perc főzés után el is készült a levesünk.
Nagyon ízletes és tartalmas levest fogyaszthatunk.
Jó étvágyat!
Szepesi Ágnes receptje és fotója
Megosztásokat köszönöm