Hogy miért hívják Kádár-kockának?
Mert a Kádár-korszakban épültek, az ötvenes évek végén jelentek meg. Olcsón összehozható, típusterv alapján épített, 10×10 es házak volt, belsejét úgy variálták szinte ahogy akarták, de legtöbbször három szoba, konyha, fürdőszoba, kamra, és folyosó volt benne.
Ami a lakói számára – falusi, és városi munkás emberek – hatalmas előrelépést jelentett.
Hisz a háború előtt a parasztok nagyrészt régi – bár nagyon szép, takaros – de mégiscsak egészségtelen, felvizesedett házakban laktak, a városiak nagy része pedig bérlakásban.
Legelőször ilyen típusú épületeket árvíz sújtotta településen épített az állam, mert költséghatékony volt, gyorsan fel lehetett húzni, és egész jó áron az épületeket. Ráadásul a beosztása is kedvező lehetett.
Egy idő után aztán kezdték lekoppintani, mivel az a hír járta, hogy jó a beosztása, szinte jobb a régi épületnél.
Akkoriban az ikerablakok is igen csábítónak tűntek, előtte a magánházakon régi típusúak voltak, ezek a hatalmas ablaktáblák viszont jó sok fényt biztosítottak.
Más kérdés, hogy hűtötték is a lakást télen, de így is jóval egészségesebbnek számítottak ezek az épületek, mint a régiek voltak.
Ha összegyűjtötték a telekre valót, akkor utána egy kölcsönnel, kis családi segítséggel megindulva összetudtak hozni egy házat kalákában.
Kellett hozzá 17000 kisméretű tégla – legalábbis a fő falakra, és akkor már ház formája volt.
A hetvenes évek legelején még 40 ezer forintból össze lehetett hozni családi, baráti munkával egy ilyen épületet.
És bizony ennyi pénzt egy falusi lakodalomban az ifjú pár össze tudott hozni a menyasszonytánccal.
.Ez pedig nagyjából 2 évi fizetés volt, ha a menyasszonypénzből nem jött össze az összeg, akkor akarták az egyik fizetésből az építkezés költségét két év alatt megtakarékoskodhatták.
A három szobából általában kettő az utcára nézett, ezek kályhája – mely eredetileg általában cserépkályha volt – egy kéményre csatlakoztak.
Mivel a helyiségek egymást is melegítették, nem fújta a helyiséget két-három oldalról a szél, ezért fűtésük a régi módihoz képest takarékosabb volt.
Más kérdés, hogy azok vályogból épültek, így jobban tartották a meleget.
És nem igazán volt jó ötlet ezekben a házakban egy-egy helyiséget nem fűteni, mert akkor a többi helyiség fűtési költsége ugrott meg, de nagyon.
Mindenesetre hosszú ideig ez maga volt a csoda, ez volt a modern, a korszerű. És igaz, ami igaz – így legalább házhoz juthattak, kényelmes otthonhoz, mely mindenképpen hatalmas előrelépés volt.
Míg a kockaházak fel nem épültek, addig a családok nagyrészt együtt éltek. Egy helyen az idős szüle, a gazdáék, és a fiatalasszonyék.
Jó is volt ez, meg rossz is. A modern világ már más volt, mint a régi, a fiatalok már nehezen viselték el, hogy beleszólnak az életükbe.
Az idősebbek meg a megváltozott életmódot nem nézték jó szemmel, ő még a régi szokásokhoz voltak szokva. Így idővel természetessé vált, hogy az ifjú pár külön házat akar, és mindent meg is tettek érte, hogy legyen.
Az idősek – meg főleg a békesség kedvéért – segítették őket ebben.
Az akkor csodának számító házakat viszont mára már sokan lenézik, mert kicsi, mert régi, mert egy lére készült a többivel. Semmi egyedi nincs benne, olyan snasszz….
Pedig bizony sokan örülnének, ha ilyen is lenne….