Előző írásomban bemutattam, hogy az ANG-ok (automatikus negatív gondolatok), hogyan tesznek boldogtalanná, hogyan fokozhatjuk hatásukat és azt is, hogyan szabadulhatunk meg tőlük. Az ANG-ok egy része a múltunkból származik, de a múlt más módon is hatást gyakorol a jelenünkre. Most lássuk a hat leggyakoribb pszichés mechanizmus közül -amelyekkel boldogtalanná tesszük önmagunkat – a másodikat: a múltunkat és ennek „kreatív felhasználást” érzelmeink befolyásolására.
„Bezzeg az én időmben!”
Tévhit, hogy a „bezzeg az én időmben” játékot csak idős emberek játszhatják, hiszen már a harmincasok is nyugodt szívvel elkezdhetik. A recept egyszerű. Válasszunk ki életünkből egy szakaszt, amelyről boldog emlékeink maradtak. Ez az esetek többségében a gyermekkor, vagy a fiatal felnőttkor, mert tény, hogy fiatalnak lenni nem olyan rossz dolog. Ezek után már csak egy torzított értékelésre van szükségünk: múltunkból válasszuk ki a boldog pillanatokat és hagyjunk figyelmen kívül mindent, ami rossz volt. Jelenünkkel tegyük meg ennek az ellenkezőjét. Az eredmény egészen egyértelmű lesz: akkor milyen jó volt MINDEN, most pedig MINDEN milyen borzasztó! Ez (is) kiváló módszer a szomorkás hangulat tartósításához, de van ennél pusztítóbb formája is a múlt megszépítésének.
Fele (sem) igaz?
Készítsünk egy hasonlóan felemás statisztikát egy szakítást követően: milyen szép volt minden, amíg együtt voltunk, most pedig! A problémák és konfliktusok a feledés homályába vesznek, vagy súlyosságuk értékelése változik meg: „Nem is értem, miért zavart annyira…”. Ha elég sok időt töltünk a hamis emlékképek világában, akkor a végén könnyen lehet, hogy a kibékülés, a párkapcsolat folytatása mellett döntünk (ha nem lehetséges, akkor alternatív megoldásként kereshetünk egy új, a korábbihoz hasonló partnert). Ez már a komolyabb önsors rontás kategóriájába tartozik, hisz nem egyszerűen csak sajnáljuk magunkat jelenünk elviselhetetlen kínjaiért, de aktívan teszünk is érte, hogy újabb kínokban legyen részünk.
Veszteséglista:
Nemcsak a múlt megszépítése teheti boldogtalanná a jelent. Minden ember – ki több, ki kevesebb erőfeszítéssel – el tudja készíteni saját veszteséglistáját. A teljesség érdekében a gyermekkori emlékektől („Már a homokozóban is mindig az én lapátomat vették el.”) érdemes kezdeni a rossz emlékek gyűjtögetését. Aki magas fokon űzi a veszteséglista készítésének művészetét, az tematikus listákat is készíthet. Lehet egy emlékkönyv „Nekem soha nincs szerencsém” felirattal, és külön gyűjtemény pl. a „Bármivel próbálkozom, úgysem sikerül” emlékek számára. Ezen listák természetesen szintén csak kellően szelektált emlékanyaggal tudnak eredményesen működni, de akkor a hatásuk elemi erejű lehet. Ezek az – önmagunknak sokszor mantrázott – üzenetek önbeteljesítő jóslatként kelnek életre, újabb bizonyítékát nyújtva saját hitelességüknek, igazságuknak. Igazi 22-es csapdája.
Múltban ragadva:
Ha a fent leírtak még nem okoznának elég fájdalmat, pontosítok: ha a fent leírtakkal még nem okoztunk elég fájdalmat magunknak, akkor jöhet a rágódás. A rágódásnak lehet tárgya a régmúlt, de akár a múlt hét eseménye is. Idézzük fel újra és újra mi történt, éljük át a hozzá kapcsolódó negatív érzelmeket, esetleg egészítsük is ki egy önmagunkra vonatkozó – általánosított és negatív – állítással és már célba is értünk, kellőképpen rosszul érezzük magunkat.
Éljünk a jelenben, na de hogyan?
Éljünk a mában, éljük meg a pillanatot, nincsen múlt és jövő, csak a jelen van – gyakran halljuk és olvassuk ezeket a tanácsokat. Jó tanács, ha jól értjük. A múltunk, az emlékeink fontos részei az életünknek és a személyiségünknek. Sőt, saját hibáinkból és tévedéseinkből sem árt tanulni. Nagy különbség van azonban aközött, hogy tudatosan és szándékosan gondolkodunk a múltunkon, vagy az váratlanul és kontrollálatlanul átveszi a hatalmat a jelenünk felett. Átélhetjük régmúlt emlékek örömét, vagy fájdalmát, gondolkodhatunk is velünk történeteken, vagy épp saját viselkedésünkön, de pár kérdést tegyünk fel magunknak néha:
Valóban így történt mindez, vagy torzítom saját életem statisztikáját?
Miben segít, és miben akadályoz a múlt felidézése?
Tudok-e tanulni, erőt meríteni az emlékeimből, vagy önkínzásra használom mindezt?
Mennyi időt töltök a múltban és miért teszem ezt?
Ha hajlamos a rágódásra és úgy érzi, hogy ez akadályozza abban, hogy jól érezze magát a saját életében, ráadásul ez a tépelődés bármely pillanatban átveheti a hatalmat Ön felett, akkor tanuljon meg bánni vele. Ne akarja végleg száműzni, szabályozza. Jelöljön ki önmaga számára naponta 10 percet – lehetőleg minden nap ugyanabban az időpontban – amikor egyedül lehet a gondolataival. Ebben a 10 percben tépelődjön bátran, sőt mást nem is tehet ez idő alatt. A nap többi részében azonban állítsa le a rágódó gondolatait, és tegye el a következő tépelődős 10 percére!
A fájdalmas múlt:
Van, akinek a múltjában olyan súlyos trauma, vagy traumasorozat rejtőzik, ami nem múlik el nyomtalanul. Mély lelki sebek, melyek nehezen, vagy talán soha nem gyógyulnak be teljesen:
A legsúlyosabb nyomokat a gyermekkorban elszenvedett bántalmazás okozza, de felnőtt emberként sem vagyunk tökéletesen védettek. A fizikai, szexuális és érzelmi bántalmazás (beleértve egy gyermek esetében az elhanyagolást is) hatással van az egész személyiségre és érzelmi életre.
Egy különlegesebb – ugyanakkor nem ritka – esete annak, amikor a múlt aláaknázza a jelent a „csontváz a szekrényben” jelenség. Családi titkok és terhek adódnak át gyakran generációról generációra, melyekkel egyedül nagyon nehéz, olykor lehetetlen megbirkózni.
A fenti esetekben javasolt és indokolt pszichoterápiás segítséget igénybe venni, mert az segíthet a múlt megértésében, érzelmi feldolgozásában és lehetőséget adhat egy boldogabb jelen megteremtésére.
Kovács Szilvia, tanácsadó szakpszichológus
Megosztásokat köszönöm