Hozzávalók:
A piskótához:
7 tojás fehérje
14 dkg cukor
6 dkg liszt
7 evőkanál darált dió
1 tasak sütőpor
Továbbá:
25 dkg dió (egész vagy fél darabos)
A krémhez:
7 tojás sárgája
14 dkg cukor
1 vaníliás cukor
50 ml víz
4 dl habtejszín
10 g zselatin
Az összeállításhoz:
20 dkg háztartási, szögletes keksz
30 dkg nutella
1 dl kávé
A tetejére:
1 púpozott evőkanál kakaópor
Elkészítése:
A tepsit kibélelünk sütőpapírral, a diót egyenletese rászórjuk. Sütőbe tesszük 170 fokra, pár perc alatt megpörköljük, majd kihűtjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük a cukorral. A lisztet, diót,sütőport elkeverjük, majd hozzá adjuk a cukros tojáshabhoz.
Ráöntjük a kihűlt, tepsiben várakozó dióra. 180 fokra melegített sütőben 20 perc alatt megsütjük.Egy tálcára borítjuk, a sütőpapírt lehúzzuk róla. Hagyjuk kihűlni. A diós rész lesz a sütemény teteje.
A krémhez a tojások sárgáját összekeverjük a cukrokkal és vízgőz fölött addig főzzük, míg besűrűsödik, /akkor jó,ha bele mártod a főzőkanál nyelét és nem folyik le,hanem keményen áll a végén a krém)majd hagyjuk kihűlni. A zselatint a vízben feloldjuk és felforrósítjuk (nem forraljuk). A habtejszínt felverjük és belekavarjuk a zselatint meg a tojáskrémet.
Összeállítás: A piskótára rákenjük egyenletesen a nutellát. Kávéba mártott keksszel kirakjuk. Erre kerül a krém. Cukrozatlan kakaóporral beszitáljuk és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap éles késsel szeleteljük fel. A tepsi mérete: 23 × 34 cm
Megosztásokat köszönöm
Vass Lászlóné Edit receptje és fotója