Szerinted régen hová rakták a szemetet?

Oszd meg ismerőseiddel

Mert hogy az utcán, és az udvarokon nem volt egy szem sem. Sem városon, sem falun.

Ennek persze több oka is volt.

Egyrészt: régen ritkán jártak boltba az emberek. Jóval ritkábban, mint manapság.

Tényleg csak arra adtak ki pénzt, amire szükségük volt, így nem volt fölösleg, nem dobáltak ki semmit.

Még a hatvanas-hetvenes években is szokás volt, hogy például a befőttes üvegeket meghagyták maguknak, és majd nyáron fölhasználták – raktak el savanyúságot, lekvárt. Szörpös üvegekkel is ez volt a helyzet. Ha nem, akkor meg visszaváltották.

Akkor még amúgy is a legtöbb üveg visszaváltható volt.

Manapság ha az is, akkor inkább a szelektívbe dobjuk. Legtöbben fölösleges időpocsékolásnak tartják az üvegvisszaváltást.

Aztán ott volt a papírhulladék. Nem volt túl sok, papírzacskó a péksütemény után, cukros, lisztes zacskók. Ezek éghetők voltak, sőt, tökéletes volt a begyújtáshoz, így a kályhába ment.
A hatvanas években már volt műanyag csomagolás, főleg a tisztítószereknek. Még ezt is sokan elraktározták például viráglocsoláshoz. De aki nem, az fölhasználta másra. Asztali tolltartót csináltak belőle, de akár friss virágot is állítottak bele. Ha nem, akkor ment a szemétbe. Városon a szemetes elvitte. Falun meg a sztár az Ultra volt mindenre, annak a csomagolása papír volt, ment a sparheltbe.

Az újságot egyrészt begyújtáshoz használták, másrészt gyűjtötték, mert a gyerekek időnként vitték a MÉH-be, sokszor volt iskolai papír- és fém gyűjtés. Ezeket a hulladékokat nekik adták.
De mezőgazdasági hulladék sem volt, mert a kukorica csutka, a kóró éghető lévén melegítette a lakást, sok helyütt még kemencével fűtöttek, de a sparhelt is hálálkodott érte.

Ugyanitt égették el a mákgubót – ha nem adták le, akár a szárát is. Igaz, hogy szeméttel járt, de összeseperve az is elég.

Jó volt a tűzre a napraforgószár, de akár a kiszáradt tányér is, meg a dióhéj – attól aztán dohogott rendesen a tűz, nézni kellett, nem gyullad-e be a kémény.

A maradék étel ment az állatoknak. Nem vettek tápot – sem a kutyáknak, macskáknak, sem a disznóknak. Kapták a moslékot, meg a tányérból, edényből kimosott zsíros levet.

A zöldségek héját, konyhai hulladékot a kertben elszórták, vagy egy helyen gyűjtötték. Sok helyütt a krumplit tavasszal direkt vastagon hámozták. Egy nap szikkasztás, aztán lehetett vetni. Ugyanolyan jó krumpli hajtott ki belőle, mint amikor az egész szemet elvetették.

Nem volt reklámszatyor, hanem volt egy hálós, vagy tejes zacskóból horgolt. Mert hogy még ezt is felhasználták. Aztán mikor már volt az egész családnak szatyor belőle, akkor kitalálták, hogy több szálat összefogva horgolnak belőle lábtörlőt.

És mivel ez egy idő után elkopott, meg minden ajtó elé kellett, így állandó munkát adott – kimosni őket, felvagdosni, feltekerni, meghorgolni… És a tejes zacskó sem ment a szemétbe.
Nem csoda, ha akkoriban még több hét eltelt városon is, míg egy kukányi szemét lett.

Megosztásokat köszönöm

forrás: femzine.com