Úgyhogy érdemes menni gyűjteni. Egy kis kirándulással is felér…
A bodzát már gyerekkoromban is gyűjtöttük.
És nagyi is gyűjtötte gyerekkorában. Magát a virágzatát is, aztán később nyár közepén a termését is.
A virágból frissen ivólé, és szörp lett, egy részét megszárítottuk abból télen tea lett főzve. Ha megfáztunk, vagy fájt a torkunk, esetleg influenzásak voltunk, akkor kaptunk belőle.
De nagyi naponta fogyasztotta, mert renyhe volt a bélműködése. Időnként a fürdővizébe is tett, mert állítólag jó az ízületekre.
Egy biztos, hogy gyulladásokra jó hatással van, sőt még a szemet is nyugtatja, ha teájával borogatjuk.
Nagyi amúgy ezt használta torokgyulladáskor is, ezzel gargalizált. Akkor még nem tudtam mit csinál, csak azt láttam hogy hátrahajtja a fejét, és olyan furcsa hangokat adott ki, és közben nem volt szabad hozzá szólni, nehogy félrenyelje.
A bodzából persze nem csak teát lehet készíteni, hanem szörpöt, és lekvárt is. Nem magjával együtt, azt ki kell belőle szűrni, mert nem jó. Kinyomták a levét, s azt használták, a magját, héját pedig kidobták. Nagyon finom szörp és lekvár lett belőle, s mivel kék színű, ezért vastartalma is jelentős, tehát vérképző.
Lekvárt úgy főzünk mindenből, hogy egy liternyi gyümölcsléhez adunk nagyjából 60-70 dkg cukrot, egy kis citromsót, és főzzük, hogy sűrűsödjön. Aztán üvegbe töltjük, lezárjuk, és meleg dunsztba tesszük.
Mindenesetre ennek a növénynek nagyon sok jó tulajdonsága van, tartalmaz A, B-vitaminokat, C-vitamint…
A lényeg: érdemes fogyasztani, érdemes szedni.
Egyre figyeljünk, ne legyen bogaras, ne legyen tetves.
Fentebb írtam az ivólét. Ha egyetlen darab akár friss, akár száraz virágzatot egy üvegnyi, vagy kancsónyi limonádéba rakunk – nagyon finom innivalót készíthetünk.
Régen kiterítve szárították tüllel letakarva, utána pedig mikor csontra száradt, akkor vászonzsákban tárolták. Így nem fülledt be, egy évig biztos elállt.
Megosztásokat köszönöm