Tudtad, hogy a hatvanas években ki számított gazdag embernek?

Oszd meg ismerőseiddel

Ha minden szobában volt egy televízója…

De csak valamikor a hetvenes években érkezett el ez az idő, mert előtte egyszerűen mindenkinek csak egy televíziója volt. Jobb módúnak, egyszerű kétkezi embernek egyformán…

Egyrészt nagyon-nagyon drága volt, több hónapig le kellett rakni egy fizetést azért, hogy egy átlagos televíziót megvehess.

Másrészt még teljesen mások voltak a tévézési szokások.

Nem arról szólt, hogy ledűlsz, és kapcsolgatsz ide-oda.

Hisz távirányító sem volt.

Meg miért kellett volna kapcsolgatni, mikor egyetlen csatorna volt.?

Így aztán vita sem volt arról ki mit akar nézni. Örültünk, hogy van adás, hogy épp nincs adáshiba, vagy hanghiba.

És szinte mindegy volt, milyen műsor megy a televízióban, az elé oda kellett ülni szépen félkörbe, és csodálni kellett.

És közben ment a beszélgetés, a kitárgyalás. Főleg a középkorosztálytól felfele.

Még a hetvenes évek vége fele is csak kevés családnak volt a szobákban külön-külön tévé. Bár ekkor már volt értelme is, hisz két egész csatorna közül válogathattak a nézők. Így nem kellett a családtagoknak egymáshoz alkalmazkodni.

A a televízió ára ekkor sem volt valami alacsony, még mindig jó pár hónapnyi fizetést kellett egyszerre leperkálni érte.

Így az átlagember úgy lett több tévé tulajdonosa, hogy fiatalított. A szülők megkapták az új tévét, a gyereknek meg jó volt a szobájába a régebbi. Így nem volt nyavalygás, hogy ő mégis mást akar nézni.

Megosztásokat köszönöm